Szerep

Én úgy érzem magam reggelente,

Mint aki rideg szobornak öltözött…

Most kérlek vetkőztess meztelenre,

Szeretkezzünk lehullt álarcok között!

Mert igazán magadévá így tehetsz,

A többi csak elvárás és kényszer.

Most jelmezekbe öltözve szeretsz.

Mozdulatlan az arcod, ha végzel.

Vetkőzz tovább! Nem a test látványa,

A fedetlen lelked, amit vágyok!

Nem a formák és izmok bálványa.

Hulljanak a lelakatolt láncok!

Csak addig, amíg egymásban, forrón

Összefonódnak, akik igazán vagyunk.

Érints ordítva, kéjesen vagy mohón,

Vagy mindegy hogyan; ha egybeolvadunk

Csak az fontos, hogy igazán TE legyél.