Hullócsillag

Megint csak várlak és az órák
Kusza gondolatokat szülnek.
Ha nem jössz: örökkévalóság.
A bűnök most mind megszépülnek.

És szerelmem erősebb újra,
Gyönyörű emléket mesél.
A parton ültünk összebújva,
Felettünk végtelen fedél.

Feküdtünk a mindenségben,
Néztük a hulló csillagokat.
Csókot loptál akkor az éjben,
Még mindig érzem illatodat.

Ősz volt. Sárga falevél-ágyon
Nevetve fényképeztük egymást.
Összepiszkolt ruhádat látom:
Emlékekből szőtt bíborpalást.

Tél: lázasan fekszel az ágyon.
Álmod kacagva játszik veled.
Nevem egy halk mosoly a szádon,
És gyengéden nyújtod felém kezed.

Tavasz újra. Múltak az évek,
Volt benne bőven fájdalom.
Vágy és harag egyszerre égtek
Rügyező, majd hervadó ágakon.

Áruld el kérlek, mit kívántál
Attól a lehulló csillagtól?
Ott is ilyen jövőre vágytál?
Én téged kívántalak akkor!

És ha visszamennénk a partra,
Nem változtatnék már ezen.
Szükség volt minden kalandra,
Hogy szorosabban foghasd kezem.

Siess! Várlak, hisz nyár lett megint.
Kívánlak! Még mindig itt vagyok.
Mosollyal lépsz be, szokás szerint.
És hullnak, hullnak a csillagok…