Ami a vágyadból maradt

Szellő futott a vad romok között,
És ahová csak a lelkek járnak,
Nappal csend, éjjel sikoly költözött.
Új lakója az elhagyott várnak.

Nem volt több, egy gondolatnál
De fájóbb, mint a só marta seb.
Kinek titkon csókot adnál,
De feleségnél már kevesebb.

Remény és lemondás egymagában,
Eltűnik néha, de sosem örökké.
Bolyong némán, a kietlen várban.
Sorsa, akár az egykori őröké.

Mikor lakták, vendégszobát kapott
És éjszaka a hálótermek között,
Mint egy nemes leszármazott
Buján vadakra lövöldözött.

Elestek sorra. Szerelembe estek,
Mert cupido nyilaival játszott.
Reggelre fáradt, meztelen testek
Között, csak ő maradt áldott.

Az ősi család azóta kihalt.
És e lény le-föl sétál a bástyán.
Elcsitítja és táplálja a vihart.
Ő az angyal, a vágy és a sátán.