Zsák

Egy nagy zsákot raktam kövekkel. Néha elszántan, máskor értelmetlenül. Volt úgy, hogy megnéztem a köveket, válogattam őket, vagy kellentlenül dobáltam egymásra. Évek teltek így, végül bevarrtam a zsákot. Tele volt, mégis könnyűnek tűnt. Felmásztam a hídra és néztem a folyót, amelynek partjáról összegyűjtettem őket. Eljött az idő.  Felemeltem és szorosan magamhoz öleltem. Ahogy álltam, az évek alatt telepakolt zsák egyre nehezebbnek tűnt. Ha ugrom, biztosan magával húz a mélybe. De mi más értelme volt az egésznek, mint a végső beteljesülés? Másra alkalmatlan, erre tökéletes. Mély levegőt vettem, behunytam szemem, miközben a szél összekócolta hajam. És megtörtént. Elengedtem... utána néztem, de nem vártam meg a látványt, ahogy leér.

Hát ezért kellett... a szél frissebb, illatos én pedig újra könnyű vagyok.