Három oroszlán

Álmomban megtámadtak az oroszlánok. Egy hím volt két nősténnyel. Manapság ez a felállás egyáltalán nem ritka, talán elemzésre sem szorul.  A megdöbbenés ebben a helyzetben egyedül abból adódhat, hogy mindkettőt egyformán vállalta a hím. Egyszóval együtt jöttek. Azon nem lepődtem meg, hogy szét akartak tépni. Várható volt. Nem oroszlánként képzeltem, de nem mindenkiért jön mitológiai lény képében a pusztulás.  Talán egy aligátor mégis jobb lett volna, hiszen a tévéműsorokból már megtanultam elméletben befogni őket. Mindegy, oroszlánok jöttek és kész.

A vezér hatalmas volt, még egy tigrisnél is nagyobb. A nőstények minden méltóságteljes mordulását megfeszülve, ugrásra készen figyelték. Az ősi jelre vártak. Nemesebb halál állatok lakomájává válni, mint például autóbalesetben, ember által alkotott járműben tehetetlenül elvérezni egy baleset után. Álmodtam ilyeneket is a KRESZ vizsga előtt, de annak a korszakomnak már vége. Mondhatni szintet léptem, ha a rémálmok között létezik ilyesmi. Csak néztem őket és mozdulni sem tudtam. Voltak mások is körülöttem, páran pánikba estek, néhányan pedig biztosítottak róla, hogy semmit nem tudnék tenni a sors eme fricskája ellen. Ismerős egy sem volt közöttük.

Megállt, sörényes pofáját a fény felé emelte és amolyan Metro-Goldwyn-Mayer stílusban üvöltött, majd mindhárman megindultak felém. Álmom főszereplőjeként tudtam, hogy ez lesz eddigi életem legnagyobb alakítása. A nőstények egyenrangú megalkuvása, amellyel követték vezérük magabiztos lépteit, ironikus díszlet volt a tudatalattim színpadán.

Ekkorra már egyedül maradtam, szemben a három vadállattal. Három királyfi, három dimenzió, három napszak, három halmazállapot, három alapszín, három … felelősségteljes felnőtt, egy kapcsolatban, amit ketten párkapcsolatnak hisznek, holott ez egy páratlan szám… na és persze a három oroszlán.

Az arcomban éreztem a bűzös leheletét, miközben a nőstények sóvárgó tekintete a húsomig mart. És akkor felébredtem. Pont, amikor már beletörődtem volna.