9. nap

Gergő – annak ellenére, hogy egészen megkedvelte újdonsült társát – vezetőként próbálta irányítani az akciót. Dávid némán beleegyezett ebbe a szereposztásba, hiszen szimpatikusnak találta a másik férfit és nem volt kedve vele olyasmin vitatkozni, hogy ki kinek parancsolgathat. Egyébként meg jobbnak látta, ha az első melóját nem cseszi el ilyen apróságokkal. Kellett neki a pénz és Gergőt elég gyakorlottnak gondolta, úgyhogy rábízta a levél felkutatásának nagy részét. Persze segített neki amiben csak tudott, de hamar ráeszmélt hogy ehhez a feladathoz még sokat kell tanulnia. Nem volt ugyan a nappaliban semmilyen zöld boríték, de mégis meglepte Dávidot Gergő magabiztossága és a tudatosság, ahogyan az iratgyanús fiókokat kijelölte. Még egy fontos dolog volt, amit megtanult társától ebben az együtt töltött pár órában: Nem fontos az óvatosság és a rend. Minél nagyobb felfordulást hagynak maguk után, annál inkább elterelik a figyelmet arról, miért is jöttek valójában. És ha az indíték nem tiszta, akkor az elkövetők kinyomozása is nehezebb.
Nem olyan könnyű ám rablónak lenni, mint amilyen könnyűnek kívülről látszik. Az igazán profik soha nem törnek be csak úgy egy lakásba és nem visznek el mindent, ami mozdítható. Dávid nagyon szégyellte magát, amiért eddig így próbált pénzhez jutni. Most látta csak igazán, hogy a vérbeli betörőket megfizetik, sőt mi több, külön erre a célra bérelik fel őket. Ez a tény megváltoztatta a világszemléletét. Talán ezért nevezte e cselekvést munkának, nem pedig aljas gaztettnek. Mert azzal tisztában volt, hogy amit eddig művel, az cseppet sem hasonlít erre a mostanira. Azok az esetek ügyetlen próbálkozások voltak csupán.
Gergő lépett be először a hálószobába. Tudta, hogy ez az utolsó esély arra, hogy előkerüljenek az iratok. Ez a magabiztosság kissé elterelte gondolatait Dávidról, de tudata legmélyén még mindig a srác foglalkoztatta. Igazán irigyelte Dávidot. Ő is arról álmodott már nagyon régóta, hogy kerít egy rendes nőt maga mellé. Ez azonban nem volt egyszerű feladat. Azokban a körökben ahol forgott, utcalányoknál nem igazán akadt volna jobb. Néha – amikor jól ment az üzlet és egy kicsivel több lóvé jött be mint amennyi szokott – úgy érezte itt az idő barátnőt szerezni. Ez azonban nem bizonyult könnyű feladatnak. Attól rettegett a legjobban, hogy beleszeret valakibe, akinek aztán élete végéi hazudhat a foglalkozását illetően. Kereshetett volna többet, de úgy gondolta, hogy akinek sok pénze van, annak rövidebb az élete. A nagykutyák sorra eltűnnek a színről, de az olcsó munkaerőre mindig szükség van. Nem állapodott meg egy főnöknél, mindig mással dolgozott. Általában nem szerette a társaságot, de néha egy-két haverral együtt csinálta a melót. A legnagyobb cégekkel szövetkezett és rájött, mindenki –rangtól függetlenül – gátlástalanul lopja egymást, csak a tehetősebbek felbérelhetnek másokat a munka elvégzésére.
Annak sem örült volna, ha a szeretett nőt egy nap elrabolja a maffia vagy csak szimplán halva találja az ágyban. Kockázatos munka rablónak lenni, nem való a rendes család az ilyeneknek mint ők. Egyszóval ha a fizetése nagyobb volt mint szokott, megajándékozta magát egy kéjnő társaságával – természetesen csak akkor, ha a pénz nagyapjára eső részét már elküldte  a kis faluba, ahol az öreg lakott.
- Hol nézzük meg először? – Dávid hangjában tisztelet csengett, mely annyira meglepte Gergőt, hogy teljesen megfeledkezett az éjjeli pillangók világáról.
- Szerintem kezdjük a ruhásszekrénnyel. Tudom, hogy furcsán hangzik, de sokan szokták ott rejtegetni a dolgaikat- tette hozzá társa méltatlankodó tekintetét látva Gergő.
- Oké, ahogy akarod. Bár szerintem gyorsabban haladunk, ha egyszerre két különböző helyet nézünk át.
- Rendben, akkor tiéd az ágy.
- Az ágy? Ezt mégis hogy gondoltad?
- Átnézhetnéd a matrac alatti réseket.
- Mi a francnak? Már bocs, de szerintem ez teljesen értelmetlen.
- Hát jó, ha nem akkor nem. Majd megnézem én. Csak minek kérdezel, ha nem követed az utasításaim?
- Sajnálom Gergő, de én inkább az éjjeliszekrényt választom.
- Ahogy gondolod. – válaszolta Gergő, majd elfordult, jelezve, hogy lezártnak tekinti az ügyet.
Dávid magában átkozta a percet, mikor ellenszegült a másik férfinek. Érezte, hogy az eddigiek alapján valamiféle rokonszenv alakult ki kettejük között és félt tőle, hogy ez az egész felbomlik. Azonban Gergő úgy tett a továbbiakban, mintha a vita meg sem történt volna. Látszott, hogy valóban hidegen hagyja ki mit néz át, a lényeg a boríték megtalálása volt.

Mondtam, hogy a ruhásszekrény nyerő hely! – emelt ki Gergő egy kisebb cipős dobozt az öltönyök közül. Biztos volt a dolgában. A doboz túl nehéz volt ahhoz, hogy üres legyen és könnyebb egy pár cipő súlyánál. Kinyitotta. Dávid izgatottan közelebb lépett. Majdnem megbotlott a szőnyegre dobált ruhák kupacában, de szerencsésen átverekedte magát a több tízezer forint értékű halmon. Mire odabotladozott, Gergő már nagyban nekilátott a papírok kipakolásának. Az első egynéhánynál még volt remény, de ahogy fogyott az átnézendő iratok száma, Gergő türelme is feladta a szolgálatot.
- A fenébe! Nincs több…
- Nyugi, majd csak meglesz.
- Remélem. Keressük tovább!

Gergő megállt az ágy előtt. Az előbbi apró incidens következtében most rá várt a matrac átkutatása. Irigység fogta el, ahogy belegondolt, miféle események színhelyén áll. Szinte biztos volt benne, hogy az itt élő férfi kedvére kaphatta meg a szebbnél szebb nőket, akiket elvakított az a gazdagság, mely átjárta ezt a házat és valószínűleg a pasas egész életét. Furcsa, hogy a sors találomra kiválaszt embereket, és ilyen léttel ajándékozza őket. Ennél már talán csak az érdekesebb, hogy ezek az emberek leginkább szomorúak és magányosak. Hiába veszik őket körül fiatal és kívánatos lányok, nem lelnek örömöt mások társaságában. Az egyedüllét pedig csak látszólagos nyugalmat biztosít, miközben időt és okot ad az öntépázás minden formájára.
Ennek ellenére Gergő magának akarta ezt a másik életet. Szeretett volna úgy létezni, ahogyan gondolataiban a számára ismeretlen férfi létezett. Hiszen nők terén ő sem volt különb. Akikkel együtt volt, azokkal nem élvezte az együttlétet, akikre pedig valóban vágyott, azok mind társadalmilag mind pedig érzelmileg távol álltak tőle.
Egy ingerült mozdulattal lerántotta a takarót az ágyról és a padlóra hajította. Dávid még csak hátra sem fordult, olyan lázasan kutakodott az egyik fiókban. Gergő hitetlenkedve nyúlt az ágyon heverő papír felé. Álmában sem hitte volna, hogy van olyan ember, aki egy telefirkált lappal alszik. Olvasni kezdte a sorokat:
,, Tisztelt tanács!
Nem azért jöttem, hogy a saját érveimet mondjam el. Amikről beszélni fogok, azok tények. …”
Gergő nem folytatta az olvasást. Rájött, hogy egy gondosan megírt beszédet tart a kezében. Az utolsó, hanyagul odafirkantott szóból – mely bár a lap alján helyezkedett el, egyértelműen fontos volt az írója számára -  Gergő megtudhatta, hogy egy Lajos nevű fickóé ez az egész ház. Így már konkrétan megnevezhette azt az embert, akit féltékenységből idáig átkozott. A főnöke nem mondta kitől kell ellopni az iratokat, csak azt árulta el hogy honnan. Az ilyen munkáknál gyakorlatilag érdektelen a név. A cél az egyedüli ami fontos.

- Azt hiszem megtaláltam! – mondta izgatottan Dávid és Gergő felé nyújtotta a lezárt, sötétzöld borítékot.
- Valóban ez lehet az. Mutasd!
Gergő hosszas vizsgálat után helyeslően bólintott és zsebre tette a borítékot. Kicsit csalódott volt ugyan, hogy nem ő fedezte fel a rejtekhelyét, de immár biztos lehetett benne, hogy megkapják a jól megérdemelt pénzt és ez volt egyedül ami számított. Elvégezték a feladatot.