9. nap hajnal

 Már átnézték a nappali összes polcát, fiókját és szekrényét. Eléggé belefáradtak a dologba. Közben feljött a nap. A halvány fénysugarak egyrészt segítségükre voltak, másrészt viszont a lebukás veszélyével fenyegettek. Ennek ellenére úgy döntöttek estig maradnak. A sötétben könnyebb lesz feltűnésmentesen meglépniük, addig pedig nem veheti őket észre senki. A redőnyök félig leeresztve álltak, a ház ura pedig minden bizonnyal egy másik országban - talán másik kontinensen – pihent.
Egy szoba maradt. Gergő ötlete volt, hogy üljenek le kicsit a nappaliban és csak utána nézzenek be az utolsó helyiségbe. Ráértek.
- Éhes vagyok. – törte meg a csendet Dávid.
- Egy napig csak kibírod. Ha meglesz a cucc annyi pénzt kapunk, amiből akármilyen káros üdítőt vehetsz magadnak. Na meg kaját is, ha annyira akarsz. Bár szerintem éheztél te már ennél többet is.
Gergő rátapintott Dávid gyenge pontjára. A levegő egy pillanatra megfagyott kettejük között. Hosszas hallgatás után most Gergő szólalt meg.
- Az utcáról származol igaz? Ez bánt annyira.
Dávidot meglepte ez a konkrét kérdés, úgyhogy hirtelen nem tudott mit mondani. Azt azonban érezte, hogy válaszolnia kell. A kivívott tekintélye – ha lehet annak nevezni – forgott kockán.
- Ööö… Igazából anyám mindent megtett azért, hogy ellegyünk valahogy.
- Egyedül nevelt?
- Azt mondta apám egy részeg disznó volt. Kétszer látta egész életében. Egyszer amikor lefektette és egyszer amikor elmondta neki hogy állapotos.
- Utána meglépett mi?
- Valószínűleg nem akart engem. Szerintem akkor is részeg volt, mikor anyámhoz ért. Nem számított rá, hogy gyereke lesz.
- És utána? Anyád egyedül maradt veled?
- A szülei kitagadták miattam. Sohasem szeretett igazán. Inkább kötelességének érezte, hogy magánál tartson és felneveljen valahogy. Úgy érzem nem miattam próbált eltartani, hanem önmaga miatt. Be akarta bizonyítani, hogy képes rá.
Dávid maga is meglepődött, hogy életében most először ki merte mondani mit gondol az édesanyjáról. Ugyanakkor kicsit szégyellte magát Gergő előtt. Felnézett a másik férfire és nem szerette volna ha az gyenge semmirekellőként gondol rá.
- Szörnyű, hogy mennyire önfejűek az emberek. Kitagadják a saját gyereküket ahelyett, hogy támogatnák. Anyád feltalálta magát az utcán?
- Nem lett éjjeli pillangó ha erre célzol! – méltatlankodott Dávid.
- Nem, dehogy! Én arra értettem, hogy talált e munkát.
- Nem talált. Munkanélküli volt.
Hosszú csend következett. Gergő kínosnak találta a benne felmerülő, további kérdéseket, noha érdekelte volna a történet folytatása. Dávid viszont nem akarta folytatni a beszélgetést.
- Engem a nagyapám nevelt. – Jegyezte meg mintegy magának félhangosan Gergő, de az igazi célja a hangulat feloldása volt. Gondolta, ha elmeséli saját történetét, Dávid is jobb kedvre derül.
- Az, akiről este meséltél?
- Igen, ő.
- Én azt gondoltam, hogy csak kitaláltad azt a dolgot, hogy elhallgattass.
- Nagyon szegény az öregember. Amikor tizennyolc éves lettem adott nekem egy vonatjegyre elegendő pénzt és azt mondta ezt évek óta gyűjtögeti, hogy megalapozza a jövőmet. Felküldött Pestre szerencsét próbálni. Mikor elindult a vonat, sírva fakadt szegény.
- Tudja mi lett belőled?
- Nem. Azt hiszi egy boltban dolgozom, abból tartom fenn magam. Szoktam neki küldeni pár ezret, ha jól megy az üzlet. Olyankor nagyon örül. Szinte magam előtt látom, ahogyan megtörli fáradt szemeit, melyek a meghatottságtól csillognak.
- Tizennyolc éves korod óta nem láttad?
- Nem. Levelezünk.
Most Gergő hallgatott el. Dávidot akarta kicsit bátorítani, de úgy érezte ezúttal túl sokat beszélt.
- Én tizenhat voltam, mikor eltűnt az anyám. Ott hagyott egy sikátorban. Este mellém feküdt, reggelre nem mellettem ébredt. Egyszerűen elnyelte a föld.
- Gondolod Dávid, hogy él még?
- Nem tudom. Furcsa, de valahogy nem hiányzik.
- Nem mondhatsz ilyet!
- Pedig így van.
- Akkor egyedül élsz igaz?
- Nem, van egy nő az életemben.
- Kettőt próbálsz eltartani azzal a kevéske pénzzel, amit összeszedsz?
- Kettőt.
- Te teljesen bolond vagy!
- Te is küldesz a nagyapádnak belőle.
- Az egészen más. Neki tartozom ennyivel, de te magad vállaltad az osztozkodást.
Dávid elgondolkodott ezen és teljesen igazat adott Gergőnek. Azonban szerette Annát és a világért sem hagyta volna magára őt.
- Pincérnő. Ő is keres pénzt, nem csak én.
- És hol éltek?
- Albérletben. Van két gyereke is, de őket az apjuknál hagyta.
- Tehát egy használt nőt használsz? Valld be, hogy csak a teste kell!
- Meg kell hagyni, valóban jól néz ki, de nem látszik rajta, hogy volt előttem valakije. A két kölyök még nagyon kicsi, a nő pedig igen fiatal. Az előző férje egy öreg balek volt.
- Ezek szerint éppen annyi pénzetek van, hogy kifizessétek a lakást és megvegyétek a legszükségesebb élelmiszereket.
- Valahogy úgy.
- Gondolkodtál már rajta, hogy miért nem hagy el?
- Nem, még soha. Gondolom szeret.
Gergő nem hitt benne, hogy ez igaz, de más magyarázatot nem talált, úgyhogy belenyugodott a dologba és inkább más irányba terelte a beszélgetést.
- Jó környéken laktok?
- Fogjuk rá. Bár a szomszédunkban lakó öregasszony kicsit idegesítő. Folyton pletykálkodik és a háziállatairól beszél.
- Biztosan nincs jobb dolga.
- Lehet benne valami. A fia tartja el, de a srác szinte soha sincs otthon.
- És hogy jutottatok hozzá a lakáshoz?
- Szerencsénk volt. Az előző tulajdonos egyszerűen kiköltözött. Gizi néni szerint – így hívják a szomszéd nénit -  vett magának egy házat ebben a kerületben.
- Látod Dávid mi nem is vagyunk olyan rossz emberek. Kirabolunk másokat, ez igaz, de nekünk sokkal inkább szükségünk van arra a pénzre, mint ezeknek a gazdag embereknek. Ha tisztességes munkám lenne, akkor azt hiszem nagypapa már nem élne. Semmi ismeretségem nincsen, úgyhogy valószínűleg valami ennél is rosszabban jövedelmező munkád kapnék.
- Igazad van. Engem fel se vennének, hiszen nincsen iskolai végzettségem. Írni és olvasni is csak egy utcára került tanártól tanultam meg önszorgalomból.
Dávid akaratlanul is belopta magát Gergő szívébe. És ahogy ott ültek ketten, a tökéletesen felszerelt, modern nappali bőrfoteljeiben, valami érthetetlen együttérzés szorosan egymáshoz láncolta őket. Társakból lelki rokonokká lettek és nem érezték vétkesnek magukat amiért rablókként élnek. És valóban sokkal kevesebb bűnük volt, mint a szintén hazugságokból és mások kifosztásából élő Lajosnak, aki alattuk egy emelettel még mindig élet és halál közt vergődött.