8. nap

- Na mit szólsz?  Itt vagy még?
Elment. Még ő is magamra hagyott. Teljesen igaza van. Az egész következtetésem egy nagy közhely. Le is húznám a vécén, ha lenne erőm hozzá, de már csak fekszem. Nem vagyok önmagam, helyette inkább egy bábu, akit az életben maradás mozgat. Pontosabban mozgatna, de csupán a mellkasom emelkedik fel és alá, diktálva a szokott ütemeknél kissé lassabb tempót. Mindeközben persze az agyam gyorsabban jár, mint bármikor eddigi életem során. Ez azt feltételezi, hogy ha megáll a szívverésem, a gondolataim sebessége nőni fog? Remélem nem. Szenvedés lenne test nélkül élni, hiszen az mégis egy bénult állapotot feltételez. Most is valami ilyesmi a helyzet. Szörnyű, ha látom a hibáimat, és nem tudok mit kezdeni velük. Egyszerűen akkor vettem őket észre, amikor már javíthatatlanná váltak. Az első pár napban még örültem is annak, hogy ilyen tiszta önképet alakít bennem ki a fogság. Mostanra azonban mindez megváltozott, hiszen éppúgy kételkedem abban, hogy ez az egész valósághű, mint abban, hogy rólam szól.  Azaz nem érzem biztosnak magam abban, hogy a megbánásom jó úton halad, mert mint megállapítottam az volt a bajok szülőanyja, hogy magammal foglalkoztam, és íme: ez alatt a hét nap alatt pont ugyanezt tettem, csak más formáját választottam a magammal való törődésnek.
Érzem, ahogy a selymes, hideg cseppek végigfolynak a tokomon. Nincs ízük, mégis az életet jelentik. Képzelődöm. Azt is határozottan felidézem, ahogyan beleharapok egy hatalmas sült húsba, majd a gyomromba ér és mégis… Éhes maradok és szomjazom. Fázom a sötétségben. Nem vagyok egyedül, itt van mindenki az emlékeimből. Körülvesznek, és egyre csak suttognak. Ezt csinálják már pár napja egyfolytában. Ma végre úgy határoztam, hogy engedek nekik. Mariann adta a végső lökést a végeláthatatlan szakadék felé. Ráébresztett hogy egyetlen mentsváram és szórakozásom, az öntépázó gondolkodás felesleges. Márpedig akkor élni az.
Hagyjatok már! Nem kérek sokat, csak ezeket a perceket még. De miért is ragaszkodom ennyire a léthez?! Inkább vigyetek…